Mondd, van kedved ezek után újrakezdeni?

Napokon, heteken, hónapokon át dolgoztál valamin, és egy pillanat áthúzza az egészet. Oda az elégedettség, az öröm, a boldogság, a béke. Mondd, van kedved ezek után újrakezdeni? Istennel is valami hasonló történt. Hat napon át keményen dolgozott. Teremtett, alkotott, rendszert hozott a káosz helyére. Minden szeretetét beleadta ebbe a munkába, és a tetőpontján, az egész koronájaként, megalkotta az Embert. Péntek este, mielőtt a nap lenyugodott, az utolsó sugarak fényénél még egyszer megszemlélte művét, és csak annyit mondott: minden igen jó. És megpihent. Nem tudom, mennyi idő telhetett el Ádám és Éva Édenben töltött első és utolsó napja között; a történet vége így is, úgy is bukás. Sátán elrontotta Isten tökéletes művét. Ő volt az, aki sáros lábbal végigtrappolt a nappalin, aki bozótirtóval esett neki az angolkertnek… aki megrontotta az Embert, és vele együtt a Földet. A mai napon kérlek, annyit vigyél magaddal, hogy Isten ezek után nem állt neki duzzogni, nem zárkózott sértődött magányba, hanem nekilátott, hogy újra kezdje az egészet, hogy helyreállítsa mindazt, amit Sátán tönkretett. Elküldte Jézus Krisztust, hogy megváltsa az embert saját élete árán, hogy kaphassunk egy tiszta lapot, és részesei lehessünk újra annak a tökéletes világnak, ahová igazán tartozunk. Tudom, hogy nehéz napokon mész keresztül, tudom, hogy fájnak az élettől kapott sebeid, de kérlek, ma, amikor ezeket a sorokat olvasod, nézz fel az égre, és hidd el, nemsokára Isten mindent helyreállít, és végre Te is hazatalálsz.

Filled Under: Uncategorized

Figyelj a szívedbe

Figyelj a szívedbe: nem az örökös nyerni akarásod tette tönkre az életedet, szeretetedet, örömödet? A szeretet mindig adni akar, nem kapni. Van benned szeretet? Tudsz bármit ingyen tenni? Adjatok úgy, hogy érte semmit ne várjatok! A vallásos ember életében sok minden nem más, csak üzlet. Ha nem kapja meg az egészséget, az áldást, hogy minden sikerüljön az életben, akkor csalódott, ökölbe szorul a keze. A legszentebb érzések is haszonra mennek. Hány házasságot kötnek azért, mert a hasznot nézik. Kedves vagyok a tanárhoz, hogy a gyereknek előnye legyen. Van, aki nem is pénzt akar. Magasabb valutában gondolkozik. Lehet, hogy dicséret kellene. Hány ember kész mindent megtenni egy kis dicséretért. Lehet, hogy szeretetet keresel. Hány nagymama mondja, mindent megadok az unokámnak, jobban szeret, mint az anyját. Az elég baj. Ne vedd meg az unokád szeretetét ajándékkal! Ezen a világon pénzért mindent meg lehet venni. Egyet nem: szeretetet. Amit meg lehet venni, haszonért van, az már nem szeretet. Szeretet csak fentről árad, Isten szívéből erre a világra, és ezt nem lehet megvenni. Vajon mi haszna volt Istennek, amikor adta az Ő Egyszülött Fiát – szeretetből? Mi érdek fűzte ehhez? Mi haszna volt Jézusnak abból, hogy otthagyta a mennyet érted – mert téged keresett. Az Ő szeretete az embert kereste, téged, magadat. Jó volna, ha belegondolnál minden kapcsolatodba, hogy mit miért teszek? Bennünk ott van az üzleti szellem. Adok, veszek. Isten csak ad. Jézus az életét adta, és mit kapott? Korbácsot, töviskoronát, keresztet, négy szöget.

Filled Under: Uncategorized

Egy indítás Istentől való-e, azt annak csendes állhatatosságából tudom meg. Ha mérlegelnem kell a mellette és ellene szóló körülményeket és kétely vagy vita támad, akkor olyan elemet vittem bele, ami nem Istentől való és arra kell következtetnem, hogy az indítás nem volt helyes. Sokan hűségesek vagyunk a Jézus Krisztusról vallott nézeteinkhez, de hányan vagyunk hűségesek Őhozzá magához? A Jézus Krisztus iránti hűség azt jelenti, hogy oda kell lépnem, ahol semmit sem látok (vö. Mt 14,29); a saját nézeteimhez való hűség viszont azt jelenti, hogy előbb értelmemmel tisztázom az indítékokat. A hit nem az értelem meggyőződése, hanem azt jelenti, hogy önként átadom magam egy személynek ott is, ahol nem látok utat. Vitatkozol magadban, hogy bizonyos lépést megtegyél-e a Jézusban való hitből, vagy várj addig, amíg megteheted a magad erejéből? Engedelmeskedj neki vidám, gondtalan örömmel! Amikor Ő mond valamit és te vitatkozni kezdesz, ezt azért teszed, mert olyan elképzelésed van az Ő becsületéről, aminek semmi köze sincs az Ő becsületéhez. Jézushoz magához légy hű, ne a róla vallott nézeteidhez. Hű vagy-e ahhoz, amit Ő mond neked? “Valamit mond nektek, megtegyétek!” (Jn 2,5)

Filled Under: Uncategorized

Isten két alapelvet adott az egészséges házassághoz

Isten két alapelvet adott az egészséges házassághoz az 1Mózes 2:24-ben: elhagyást és ragaszkodást. A gyermekednek el kell hagynia téged, hogy ragaszkodni tudjon társához, akit Isten ad neki. Fektess hát be a boldogságukba azáltal, hogy a saját életedet éled, és hagyod, hogy ők is éljék a sajátjukat. Ha könnyebbé teszed számukra, akkor saját magad számára is könnyebbé teszed!

Filled Under: Uncategorized

A Krisztus-hit megpróbáltatik: képes-e gazdag és gazdagító életre?

A keresztyének élő reménye több, mint arra való bazírozás, hogy majd odaát minden csodálatos lesz, és addig is itt valahogy ki kell bírni. Mert hívők vagyunk, ezért kitartóak. Aki így gondolkodik hívő létére, szégyellje magát, mert megcsúfolja Krisztust, Megváltóját. Élő reménye csak annak lehet, aki maga is teljes szívből, teljes lélekből, teljes erőből törekszik már most azt megélni, ami majd a mennyben vár rá. „A legnagyobb bátorság a remény” – írta egyszer Illyés Gyula. Elgondolkodtató és igaz. Mert ahhoz az új élethez, amire Isten az ő örök igéjével szült minket, ahhoz bátorság kell, mert annyira új, annyira más, mint ami körülvesz bennünket. Mégis az egyetlen igaz lehetőség minden ember számára. A Krisztus-hit megpróbáltatik: képes-e gazdag és gazdagító életre? Képes, amennyiben tudja, mire és hova készül a földi lét után. S amelyik gazdag és gazdagító élet marad, azt méltán dicsérik és tisztelik odaát is (1Pt 1,7). Aki így él, az odaátra néz, miközben itt munkálkodik teljesen. Teljesen.

Filled Under: Uncategorized

Minden fogadkozás rossz – tartják némelyek. Hiszen annyi mindent megfogadnak az emberek, aztán nem tartják meg. Fontos különbséget tennünk, hogy vannak helyes és helytelen fogadkozások. Mi a helytelen fogadkozás? Az, amelyik csupán le akarja rázni a másikat: Meg fogom tenni; ott leszek; felhívlak; odaadom… Az is helytelen, amelyik komolyan gondolja, de csak magára alapozza a megvalósítást. „Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.” (Jak 4,15) Tehát, ha az Úr akarja és segít. „Most, a történelem végén, az internetdemokrácia hajnalán, nem túl maradi, erőszakos és kirekesztő-e ellene mondani az ördögnek? Az ő minden cselekedetének? Minden csábításának? Az ő angyalai minden cselfogásának?” (Czakó Gábor: Fogadkozás) Mert az ördögnek sem elég, hogy egyszer az életben nemet mondtál neki. Amíg meg nem halsz, addig kell ezt tenned. Mert vannak dolgok, amelyek mellett újból és újból le kell tennünk a voksunkat. Amikor fogadkozol, ne csak magadat vedd komolyan, hanem az Úr segítségét is kérd!

Filled Under: Uncategorized

Jézusnak a testi szenvedés nem fájt annyira, mint az, hogy azoknak az embereknek a szájából kellett hallania a vádló, elveszejtő vádakat, akikért meghalni készült. A zsidók olyan Messiást vártak, aki külső látványosságokban jelenti ki uralkodói mivoltát, aki a becsvágyó reménységeiket biztosította volna.

Amikor becsmérelték Jézus erős kísértésbe eshetett, hogy megmutassa hatalmát, és kinyilvánítsa isteni lényét. De Ő alázatosan tűrt mindent, úgy ahogy az Atya kívánta tőle. Vádlóinak az igazság látszatát meg kellett tartani, de igyekeztek a törvényes kihallgatást siettetni. Féltek attól, ha híre megy annak, hogy elfogták a jótevőt, akkor kiszabadíthatják, vagy ha a húsvét ünnepe miatt rögtön nem végzik ki, akkor esetleg várniuk kell egy hetet, ami szintén a tervüket akadályozhatná. Annás el rendelete, hogy vigyék el Kajafáshoz a főpaphoz, aki a szadduceusokhoz tartozott. (politikai párt, mely tagadta a halál utáni életet, a szellemvilág létezését.) Hamis tanúkat állítottak elő, amit megvesztegetés útján lázadásra való felbujtással vádolták Jézust. De ahogy Ézsaiás megjövendölte, több mint hétszáz évvel előtte, Jézus tűrd és hallgatott. A hallgatásával a vádlói összezavarodtak és ellentmondásba keveredtek. ” Kínoztatott, pedig alázatos volt és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt: és száját nem nyitotta meg!” (Ézsaiás 53:7)

Filled Under: Uncategorized

Nem választhatjuk meg, hogy kik a szüleink, de megválaszthatjuk a példaképünket. Akár ettől a pillanattól, te is felülemelkedhetsz múltadon, és megváltoztathatod a dolgokat. Lehet, hogy a DNS-edet a szüleidtől kaptad, de Isten egy új születést és egy új kezdetet tud adni neked. „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei” (Efézus 5:1). Éppúgy, mint Jósiás, nem tudod befolyásolni azt, hogy elődeid hogyan válaszoltak Istennek, de azt el tudod dönteni, hogy te hogyan viszonyulsz hozzá. Nem kell, hogy a múltad a börtönöd legyen; van beleszólásod az életedbe és a sorsodba, dönthetsz arról, hogy melyik utat választod. Válassz jól, és egy napon – generációk múlva – mások hálásak lesznek Istennek az örökségért, amelyet hátrahagytál.

Filled Under: Uncategorized

Szent gyöngyeinket, az ige igazságait és hitünk bizonyságtételét fel kell mutatnunk minden ember előtt. De ha azt látjuk, hogy csak azért kérdeznek, hogy kigúnyoljanak, ha alig várják, hogy csúffá tegyenek, nem is személy szerint minket, hanem hitünket és Istenünket, akkor, mint mindenben, csak a Jézus példáját kell követnünk. Az őszintén érdeklődő Pilátusnak bőven felelt, pedig tudta, hogy hiába. Az ellenséges tanács előtt egy mondattal elmondta bizonyságtételét, de nem vitatkozott velük. A gúnyolódó Heródest egy szóra se méltatta. A velünk beszélőnek meg kell éreznie, hogy ha szent dolgokra kerül a sor, az nekünk szent és sérthetetlen. Ahogy véletlenül sem engedjük meg, hogy anyánkkal vagy feleségünkkel gúnyolódjanak, ugyanúgy nem engedjük meg hitünk szent dolgaival kapcsolatban sem. Jó Atyánk, bölcsességet kérünk az emberek megítélésében. Nem abban, hogy milyen jók vagy rosszak önmagukban vagy velünk szemben, de abban, hogy mikor hogyan kell beszélnünk a te szent dolgaidról. Segíts, hogy legyen bátorságunk bizonyságot tenni hitünkről a leghitetlenebb vagy legzüllöttebb embertársunk előtt is, ha komolyan meghallgatja, de ne engedjük azt nevetségessé tenni senki előtt. Magunk is nevetségessé válunk, ha igéd méltóságát meg nem őrizzük. De azt se engedd, hogy attól való félelmünkben akkor is kibújjunk a bizonyságtétel feladata alól, amikor beszélgető társunk talán éppen szomjas lélekkel vágyik igéd vigasztalására. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Filled Under: Uncategorized

A felemelő lelkiállapot csak a jellem felemelő magatartásából származhat.

A felemelő lelkiállapot csak a jellem felemelő magatartásából származhat. Ha az általad ismert legmagasabb mérték szerint élsz, Isten folyton mondja majd neked: “Barátom, jöjj még feljebb!” A kísértésben az aranyszabály: “Menj még feljebb!” Amikor magasabbra jutsz, más kísértésekkel és más jellegzetességekkel kell szembenézned. Sátán az emelkedéssel csalogat a kísértésbe; Isten is felfelé hív, de a hatás merőben más. Amikor az ördög visz magasabb helyre, akkor a szentségről való elképzelésedet olyan magasra csigázza fel, hogy azt test és vér el nem viselheti. Szellemi akrobatamutatvány ez, próbálsz egyensúlyban maradni és nem mersz moccanni sem. – De amikor Isten emel fel kegyelméből mennyei magasságokba, ott nem kell hegycsúcsokra kapaszkodnod, hanem nagy fennsíkot találsz, ahol szabadon mozoghatsz. Szellemi életed történetében hasonlítsd össze ezt az elmúlt hetet az elmúlt évnek ugyanezzel a hetével és lásd meg, miként hívott Isten magasabbra. Mindannyiunkat elvitt oda, ahonnan magasabbról látunk. Az Isten adta igazságnak ne legyen olyan pontja, amit nyomban meg ne valósítanál az életedben. Tégy így és maradj meg annak a világosságában! A kegyelemben való növekedést nem az méri le, hogy nem mentél hátrafelé, hanem hogy van-e bepillantásod abba: szellemileg hol tartasz. Hallottad, amint Isten így szólt: “Jöjj még feljebb!” – de nem te magadért, hanem hogy jellemedbe beletekinthess. “Eltitkoljam-e Ábrahámtól, amit tenni akarok?” (1Móz 18,17). Istennek el kell rejtenie előlünk, amit tenni szándékozik mindaddig, amíg jellemünkben el nem jutunk arra a helyre, ahol ezt ki tudja jelenteni nekünk.

Filled Under: Uncategorized


ingyen honlap