Titkok, amelyre ideje hogy fény derüljön

Azért, mert ekkor lett Jézus igazi lénye minden eddiginél nyilvánvalóbbá. A csodáiról értesülve talán még nézhetnénk őt varázslónak, de a Golgotán, ahol a csoda elmaradt (nem szállt le a keresztfáról), egyértelműen a tökéletes isten-ember áll előttünk. Mi, lázadunk Isten ellen, akár már egy sértő apróság miatt is – Jézus, a keresztre feszítéskor is a gyermek bizalmával szólította meg az Atyát. A mi gondolataink csekély fájdalom miatt is menthetetlenül magunk körül forognak – ő, viszont haláltusája közben is miértünk könyörgött. Mi, igen szigorúan ítéljük meg az ellenünk csekély bántást elkövetőket – ő, az ártatlanul, igazságtalanul halálra juttatói számára is mentséget keresett. Jézus fájdalmas kiáltása („Nem tudják, mit cselekszenek!”) megfeszítői ellen szól: Nem tudják, hogy az Isten Fiát gyilkolják! A keresztre feszítő emberekhez hasonlóan, mi sem tudjuk, hogy minden egyes vétkünkkel a nekünk csodálatos életlehetőséget adó Istent szomorítjuk. Minden fásultságunkkal az Isten ajándékozó szeretetének fordítunk hátat; igazságtalanságunkkal pedig az általa megkívánt rendet borítjuk fel. Ezzel együtt is ott a csodálatos örömhír Jézus kiáltásában: azt kéri, hogy az Atya bocsásson meg nekünk, hiszen a kereszten vállalt gyötrelmes halála, a mi megváltásunk is. Ezt teljesítette be azon a Nagyhéten. (Kéri Tamás)

“A szeretet nem rója fel a gonoszt.” Az egyik fajta ember úgy haragszik, hogy hirtelen kitör, aztán elmúlik. Lehet, az a fajta vagy, aki nem mutat semmit, de nem tud megbocsátani. Felróvod! Tudjuk, mit jelent ez, hogy sok van a rováson. Valahol a szívünkben mindent felróvunk. Évtizedekre visszaemlékszünk. Tudod, mit imádkozol a Miatyánkban? Átkot magadra. Úgy bocsásson meg nekem Isten, ahogy én is az ellenem vétkezőknek. Mi lenne, ha Isten is azt mondaná: megbocsátok, de nem felejtek? Hány ember van, aki semmit nem mond, de belül morog, kedvetlen, megkeseredett. Úgy járkál, mint egy sértett királynő. Vegyék észre, velem nem lehet így bánni. A szeretet nem csak megbocsát, hanem el is felejt. Az nem szeretet, amikor úgy jársz otthon, hogy engesztelhetetlen vagy. A szeretet nem tesz ilyet. A szeretet megbocsát, mégpedig úgy, hogy “nem rója fel a gonoszt, nem gerjed haragra”. Nem emlegeti, nem tör ki, szeret. Amikor beteszed a bögréket, mindig úgy teszed, hogy a szép oldalát fordítod kívül. Miért nem teszed ezt az emberekkel? Miért mindig a csorba oldalát fordítod kívül? Nézd a szép oldalát – van neki az is. Ne úgy állítsd magad elé, hogy azt lásd benne, ami rossz. A szeretet azt nézi, ami szép, ami jó, ami szeretnivaló. Azt látja meg újra és újra, és azért hálás Istennek.

Jézus Krisztus ritkán jelenik meg ott, ahol várjuk. Éppen ott jelenik meg, ahol a legkevésbé várnánk, mégpedig többnyire egészen indokolatlanul és összefüggéstelenül. Egyetlen módon maradhat hűséges a munkás Istenéhez: ha készen van az Úr meglepetésszerű látogatásaira. Nem a szolgálat a döntő, hanem az a mély szellemi valóság, amely mindenkor Jézus Krisztust várja. Ez adja meg életünknek azt a csodaváró gyermeki magatartását, amit Ő megkíván tőlünk. Ha készen akarunk lenni Jézus Krisztus látogatására, fel kell hagynunk a vallásossággal (azaz azzal, hogy a vallást a kultúra magasabb fokaként műveljük) és szellemileg gyakorlatinak, valódinak kell lennünk. Ha felnézel Jézus Krisztusra és korod vallásos felhívásait félretéve, szíveddel az Ő akaratán csüggsz, az Ő szellemében gondolkodol, akkor azt mondják majd rólad, hogy nem vagy gyakorlati ember és álmodozó vagy; de ha majd Ő a nap terhei és hősége közepette megjelenik, te leszel az egyetlen, aki készen van. Ne bízz senkiben, még a legnagyobb szentben sem, aki valaha e földön járt; hagyd figyelmen kívül, ha akadályoz abban, hogy lásd Jézus Krisztust.

Tekervényes a bűnös ember útja, de a tisztának az eljárása egyenes. (Példabeszédek 21:8)  Szeretjük-e az egyenes ösvényeket életünkben? Esetleg a tekervényes, kitérőkkel teljes utakat választjuk szívesen? A kiskapuk keresése, az összekacsintás, a nem leszek hálátlan és ehhez hasonló szövegek nem a tiszta ember ösvényét jellemzik. Egyébként bármennyire tisztának is érezzük magunkat, vitathatatlanul bennünk van a gyarlóság. Az előbb megnevezett és a számtalan meg nem nevezett verziója a bűnnek. Amikor egy-egy élethelyzetben, amikor tudjuk, hogy ludasak vagyunk valamiben, azt kérdezzük, hogy nem lehetne ezt másképpen elintézni?, akkor egyértelműen a tekervényes és nem a tiszta utat keressük. Figyeljünk oda életünk apró-cseprő mozzanataira is, mert azokban is az Urat kell képviselnünk. Tisztaságra, egyenességre törekedve.

Jobb a tető sarkán lakni, mint zsémbes asszonnyal együtt a házban. (Példabeszédek 21:9) Mikor mondtátok utoljára férjeteknek, hogy szeretitek őket? Mikor dicsértétek meg valamiben életetek párját? Mikor voltatok szívből kedvesek hozzá? Ha ezekre a kérdésekre ma, vagy tegnap a válasz, akkor nem kell tovább gondolkodnotok ezen az Igén. Ha viszont nem emlékeztek az időpontra, akkor érdemes egy kicsit mérlegre tenni kapcsolatotokat, és abban a ti szerepeteket! Szabad változtatni azon, ami nem elég jól működik, és ne várj a társadra, kezdd el te! Még ma! Kettőtökért!

Világ gyűlöletét kivívni viszonylag egyszerű. A ‘világ’ – azaz a világ embere – ugyanis mindenáron, mindent birtokolni akar. Azt is, amit csak akkor lehet bírni, ha másról lemondunk. Vannak ilyen egymást kizáró dolgok az életben: pl. nem lehetünk egyszerre hűségesek és hűtlenek, s nem élhetjük át egyszerre a szerzés izgalmát, s a lélek békességét sem – ugyanis az életben mindennek ára van. A növekedés nincs csak úgy ‘magától’, azért valaki mindig “fizet”… Végsősoron pedig a növekedést maga az Isten adja. Sokszor szeretnénk kifutni ebből a világból, mert nem olyan, amilyennek szeretnénk látni. Fundamentalista struccpolitika soha nem segít az emberen, sokan mégis az extremitásokba menekülnek, jóllehet nem ez az Isten akarata. Isten nem az aszketékus félrevonulásra, a természetellenességre, hanem az életre teremtett mindannyiónkat. Akinek minden lehetősége/Istentől kapott adottsága megvan arra, hogy Istennek tetsző életet éljen, de mégis magának él – az bizony már halott. Azt pedig tudjuk, hogy “Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké”, ezért Ő ott van, az “élet sűrűjében”, ahol történnek a dolgok… Jézus első csodatétele Kánában történt, a vizet borrá változtatta. Tehetett volna más csodát is, feltámasztahatta volna a környék temetőinek halottait – mégsem tette. “Vidám csodájával” mintha csak jelezni akarta volna: az életre, az örömre hívlak titeket. (Jó tudni, hogy az édes bortól könnyen megmámorosodhat az ember, de aki az igazi Forrásból, az Élet Vizéből iszik, az nem veszíti el a józanságát soha!) Isten akarata, hogy a világban legyünk. Sóként, világosságként, hegyen épített városként. Óriási feladat ez számunkra, de ha tudjuk, hogy nem (csak) ebből a világból valók vagyunk (mennyei állampolgárságot is kaptunk Krisztusban), akkor lehetetlent is kiteljesítő lehetőségnek látjuk… (Frankó Mátyás)

Egész tehetetlenségemet, mely megtör és megbénít, eléd hozom. Változtasd azt erővé: Uram, könyörülj meg rajtam: Elveszett bizalmamat, félénkségemet eléd hozom. Változtasd azt melegséggé: Uram, könyörülj meg rajtam. (Eugen Eckert) A média hírei, napi kötelességeink, a túlzott elvárások sokszor kiúttalansággal és félelemmel hálóznak be bennünket. Felkavarnak és elbátortalanítanak. Határozottság és bátorság helyett olykor akaratunk ellenére is a félénkség és a határozatlanság lesz úrrá rajtunk. Isten ajándéka az ő gyermekei számára a félelem ellenszere: az erő, a szeretet, a józanság lelke. Ezek akkor mutatkoznak meg bennünk legjobban, ha szoros kapcsolatban maradunk Istennel, hiszen tőle kapjuk ezeket. A magunk személye önmagában erőtlen, de ha engedjük Isten erejét munkálkodni bennünk, akkor mi is birtokolhatjuk az erő lelkét, és Pál apostolhoz hasonlóan elmondhatjuk: “mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. (2Kor 12,10b) Amikor az emberi lehetőségek véget érnek, akkor kezdődik el Isten munkája. Amikor átadom a vezetést Istennek, akkor mutatkoznak meg bennem az ő ajándékai: az erő, az egymás iránti szeretet – mely nélkül semmi vagyok (1Kor 13,2b) – és a józanság, azaz a mértékletesség. Akiben naponta megújul az erő, a szeretet és a józanság lelke, az könnyen el is feledkezik a félelemről. Drága Istenem! Hallgass meg, mikor hozzád kiáltok, és tedd hatékonnyá bennem az erő, a mások iránti szerető odaadás és a józanság lelkét. Te támogass engem gyengeségemben és mutasd meg rajtam az erő, a szeretet és a józanság kegyelmi ajándékát. Ámen.

Hadd álljon itt két fontos virágvasárnapi tanulság: Az első ez: bízz a Királyban, de ne csak a hatalmában meg a csodatevő erejében, hanem abban is, hogy ő bölcs, és minden végzése tökéletes. Ha engedelmesen végrehajtod a kicsi, alantasnak tűnő, vagy talán éppen nagyon is kellemetlen „szamáreloldásnyi” feladatot, akkor te is hatalmas üdvtörténeti események részese lehetsz. Egyesek tudtukon kívül angyalokat vendégelnek meg, mások pont azon a néptelen gázai úton kezdenek járkálni, ahol egyszer csak felbukkan egy kocsi a hatalmas pénzügyminiszterrel… És mindenképpen ott fogsz vonulni a nagy hozsánnás-pálmás menetben majd azon a napon, amikor eljön az Úr és minden szentje vele. A másik tanulság hadd legyen ez: soha nem a látható „római erőd” a legfőbb ellenség, hanem a templomot szennyező kufárkodás. Mert lám, az Antónia- erőd maradványaiból már régen turistalátványosság lett, de sok templomban még ma is bőgnek a szenteskedő vallási kufárkodás jószágai. Vonuljon be ezen a virágvasárnapon úgy a szívedbe az Úr, hogy ő dönthesse el, merre forduljon, és mit, milyen sorrendben tegyen a helyére az életedben!

Végtelenül bonyolulttá vált a világ. Régen kalapács és szeg kellett a javításhoz, ma előbb számítógéppel megtervezzük – kis túlzással – azt, hogy hová is üssünk a kalapáccsal. Jézus egyszerűvé tette a legnagyobb kérdést: van sötétség és van világosság. Ha őt választod, akkor ráléptél a világosság útjára, ami egészen az örök, nagy világosságba vezet. Ezt az utat most is választhatja bárki, függetlenül attól, hogy egy szál kalapácsot vagy egy szuper számítógépet szorongat a kezében.