Kétféle ember van: célember és eszközember.
márc
13
Kétféle ember van: célember és eszközember. A célembernek életcélja saját maga. A maga sikerei, örömei, nyereségei, érdekei. Nem érdemes. Úgy jár, mint a kisgyermek, aki boldogan szorítja markában a hólabdát, rémülten látja, hogy olvad, nem akarja elengedni, de minél jobban szorítja, annál hamarabb olvad. Ma ez a divat. Azért nem merünk beszélni nagybeteggel a halálról, nem is engedjük meg neki, hogy becsületesen tisztázza végakaratát. Az eszközember valamit meg akar valósítani. Bedobja magát egy magasabb cél szolgálatába. Naponta veszi fel a munka, a küzdelem, a család, az egyház, a népe, a közösség szolgálatának ezernyi gondját. Ki se látszik belőle. Bolond – mondják a célemberek, belepusztul. De az a bolond boldog. Eredményei vannak. Végtelenül örvend, ha látja, hogy a mások életében gyümölcsöt termett az áldozata. Krisztus követője. Megnyerte élete értelmét itt, s Krisztus tartja készen számára az örök életet. Nyugodtan vallja: Megérte. Te melyikhez tartozol? Istenem, szomorúan veszem észre, én középen állok. Néha belelendülök egy jó cél szolgálatába, aztán ha rám nehezedik annak keresztje, megtorpanok, s megpróbálom magamat menteni a gondoktól, a más bajaitól. Pedig ismerem az üzenetet: Ne sántikáljatok kétfelé. Így sántikálva nem jutok messze. Segíts, Uram, hogy sántikálás közben ne veszítsem el életem értelmét és jutalmát, hogy nálad nyerhessem meg Krisztus ajándékát, az örök életet. Mutasd meg világosan azt a célt, azt a feladatot, amire éppen engem rendeltél és lendíts bele a munkába, a kereszthordozásba, hogy ki ne essem belőle, hogy boldogan vigyem szolgálatod keresztjét, hogy ne is kívánjam azt ledobni. És ha nehéz, Szentlelked adjon erőt a hordozására. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)
