Az önmegtagadást fegyelemnek is nevezhetjük
márc
11
Az önmegtagadást fegyelemnek is nevezhetjük: saját kívánságainkra nemet mondani önmegtagadást jelent. A galatákhoz írt levél a Lélek gyümölcsének nevezi, mert önmagunk ellen harcot vívni csak a Lélek segítségével lehetséges. Amelyik gyereknek mindent megengednek, az nagyobb korában sem ismeri a korlátokat. A kereszt felvétele jelenti az önátadást, ahogy Krisztus is hordozta az ő keresztfáját. Mindennap felvenni azt jelenti, hogy folytonosan hordozzuk az Úr nevéért való szenvedést vagy megvetéseket, de azon körülményeket is, melyekbe az Úr helyez bennünket, s melyekben személyesen járnunk kell. A követés odaszentelést, akaratátadást jelent. Oda megyek, ahova ő vezet, azt teszem, amit ő mond, amit ő akar. A követés életformát jelent: úgy járni, ahogy ő járt. A világot senki sem nyerheti meg teljesen. Állítólag Nagy Sándor megnyerte háborúval az akkori ismert világot, és sírt, hogy már nincs tovább mit hódítani, de nem sokáig tartott, mert elveszítette életét. De ha a lélek elvész a kárhozatra, az még nagyobb kár!
