Belső harc
márc
10
A modern ember egyértelműnek tartja magát indítékaiban és vére indulataiban. Milyen ritkán rémülünk meg már magunktól, milyen ritkán lesznek rémisztőek számunkra gondolataink és tetteink! Nem, már megszoktuk, hogy dicsőítsük és ünnepeljük gondolatainkat és tetteinket, ha azok a világ számára is látható teljesítményekben előtérbe kerülnek. (Rudolf Bulltmann) Pál apostol ír a belső ember harcairól, arról, hogy nem mindig azt teszem, amit valóban akarok; hogy a bennem lakó bűn sokszor egészen másfele visz, nem a jóra, amit szívem szerint tennék. Így aztán nagyon nehéz minden helyzetben “önmagunkat adni”, hiszen egészen ellentétes erők dolgoznak bennünk. Ha már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem, akkor érdemes “önmagamat adni”, mert csak így szolgálja mindez embertársaim javát. Ehhez az út sok imádságon, igeolvasáson, keresésen, harcon át vezet, és a tökéletes megvalósítás lehetetlen. De törekednünk kell rá, hiszen ha hűségesen akarjuk továbbadni a kapott üzenetet, akkor egész lényünkkel sugároznunk kell azt. Megvallom előtted, hogy sokszor túlságosan is fontos az, hogy mások mit gondolnak rólam, hogy nekik megfeleljek. Add, hogy inkább arra törekedjek, hogy téged kövesselek, hogy hozzád tereljem az embereket. Ámen.
