Az isteni kiválasztás hálaadásra kötelez.
márc
09
Az Úr Jézus hálát adott a kicsinyekért, a tanítványokért, azért, hogy Isten elrejtette a bölcsek és értelmesek elől az elhívást, és a tanítványoknak kijelentette. Az isteni kiválasztás hálaadásra kötelez. Ha az Úr hálát adott a kicsinyekért, mennyivel inkább hálát kell adniuk nekik! Ha a kicsinyek közül is lettünk elválasztva, Isten magának választott el. Az övéi vagyunk, ő rendelkezik velünk. Krisztus a bölcsesség, a kereszt tudománya, az evangélium, ugyanő az igazságunk is, a saját igazságát tulajdonítja nekünk, az ő szentsége árad ránk naponként, ő a váltságunk: megváltásunk most az örök kárhozattól, és a teljes váltság napján, megjelenésekor.
