Titkok, amelyre ideje hogy fény derüljön

Egyedül vagyok. Nincs, aki segítene. Egyedül maradtam gondolataimmal, betegségeimmel, vétkeimmel, lelkiismeretemmel. Ki lenne az, aki megállna és meghallgatna? Ki lenne az, aki kiszabadítana vétkeim körforgásából? Csak jönnek-mennek az emberek, de a gyógyírt egyik sem hozta el beteg testemnek-lelkemnek. Míg egy napon megtalált egy szempár. A könyörület nézett velem farkasszemet. Láttam magam tisztán, egészen. Felragyogott előttem hőn óhajtott egészséges képem. Testem, lelkem szomjúhozva kapkodott e Megmentő felé. Kitárt karokkal ragadtam meg ezt az utolsó lehetőséget. Minden reményemet belé vetettem, hogy  életem ismét értelmet nyerhessen. Utolsó mentsváramat láttam benne. Ő megszánt, kezét kinyújtva megérintette testemet-lelkemet, hogy ismét egészségessé válhassak. Testvér, e gyógyító tekintet téged is megtalálhat. Ha találkozol vele, kezét soha el ne engedd. Ő az igazi Gyógyító, akire lelked oly régóta vágyott. Enyhíti fájdalmad, és segít, hogy megtaláld igazi valódat. Uram, én is előtted térdelek. Nincs más lehetőségem, csak te segíthetsz nekem. Felém közeledvén megláttam benned a Gyógyítót, a Szabadítót. Csak ennyit mondtál: “Akarom!”. E szó, mennyei ige, felszabadító erő. Drága Jézus, e felszabadított létet soha nem tudom eléggé megköszönni néked. Ámen.

A próféta feladata tehát ez volt: Istent képviselni, és a szenvedést sem kikerülni, lespórolni. Isten ezt várja az ő gyermekeitől, hogy vállaljuk őt minden helyzetben, és ne alkudjunk meg, ha az ő nevéért szenvedni kell, ha megvetés, bántás vár ránk, ha az emberek a szájukra vesznek, de akkor se, ha az életünk lenne az ár. Adjon nekünk ehhez erőt az Úr e mai napon is! Keresztelő János hűséges maradt mindvégig. „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját!” (Jel 2,10)

Meg kell adni az esélyt minden embernek, hogy megbánva bűneit új életet kezdjen és a megbocsátással, szeretettel, segíteni neki helyre állni. Jézus bűn gyűlölő volt, de az embereket szerette. Tudta, hogy az asszony bűnbeesése a gonosz fondorlatos terve alapján ment végbe. Megkérdezte az asszonyt: “Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítél el téged?” Ő így felelt : “Senki, uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: “Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (János 8:10-11) A szeretet és a megbocsátás az ő kegyelméből fakad, nekünk is ezt tanítja.

Ha Isten szól egy szót, halld azt kétszer. Ne csak a füleddel, a szíveddel is. Nagyon sokszor csak a fülünkig ér az Ige, Isten pedig a szívünket akarja mozdítani. Ő belső hallást akar. Van, akinek csak a füle van nyitva, mindent az érzésvilágán át hall meg. Aki értelmi beállítottságú ember, azt hallja meg, ami logikusan értelmes. És van akarati ember, aki azonnal úgy hallja, ahogyan megcselekedheti az Igét, ahogyan döntenie kell. Szeretnélek kérni, úgy olvasd, hogy mindent foghasson a szíved ma, ha az Ő szavát hallod. Nagyon sok sánta ember van. Csak féloldalas. Mindig az érzelem uralkodik rajta, sírni szeretne és meghatódni. Van, akinek az értelme figyel, és nem megy az Ige az agyától a szívéig. Az a kérésem, ne legyél féloldalas ember. Engedd, hogy tovább mehessen az Ige, és az egész lényedet érintse, hogy engedelmeskedhess Isten szavának. Lehet, hogy sokszor nem érted az Atya szavát. Különösen az ítélő szavát. Ha kemények is Isten szavai és cselekedetei, hidd el, egy drága atyai szív van mögötte. Sose felejtsd el, aki az Egyszülött Fiát nem sajnálta érted keresztre adni, aki végig tudta hallgatni a Fiú sikoltását a kereszten, az az Isten bármit fog veled tenni, vagy neked mondani – szeret. Engedd, hogy beleszóljon életed gyakorlati dolgaiba, és hogy szabadon munkálkodhasson benned, hogy engedelmes életed lehessen az Ő dicsőségének magasztalására.

Egy érdekes eseménysor vezetett ahhoz, hogy Péter megtagadta Krisztust. Először Jézus figyelmeztette Pétert, hogy célpont: „…a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait” (Lukács 22:31-32). Azután azt olvassuk, hogy amikor a templomőrség eljött, hogy letartóztassák Krisztust, Péter „…távolról követte” (Lukács 22:54). Figyeld meg, hogy nőtt a távolság Péter és Krisztus között. Azután az az ember, aki megesküdött, hogy meghalna Jézusért, letagadta, hogy egyáltalán ismeri. Ekkor kukorékolt a kakas, Péter visszaemlékezett Jézusnak tett ígéretére, és „kiment, és keserves sírásra fakadt” (Lukács 22:55-62). Figyeld meg, hogy is van ez: a) nem vagy felkészülve az ellenség támadására, amikor az jön; b) hagyod, hogy a munkahelyi vagy a családi problémák elfeledtessék veled, hogy elsősorban Isten iránt kell elkötelezettnek lenned; c) lelki vereség lesz a vége. Azt mondod: „Ez velem sohasem fog megtörténni.” Ezt mondta Péter is! Az ok, hogy „a Sátán kikért”, azért van, mert tudja, hogy ha szenvedéllyel töltenek el Isten céljai, akkor megállíthatatlan leszel. Valóban, pontosan az a vágy, amely most benned ég, az az üzemanyag, amely képessé tesz arra, hogy ellenállj a támadásainak.

Megvan az oka annak, hogy a keresztrefeszítést miért nevezik passiónak. A Biblia azt mondja Krisztusról: „aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült” (Zsidók 12:2). Még amikor haldoklott, akkor is mások felé szolgált Jézus. Ez a szenvedély! Tehát a mai Ige számodra ez: „Ne veszítsd el az Isten iránti szenvedélyed!”

Készek vagyunk-e szembenézni ezzel a ténnyel, amikor megszentelődésért imádkozunk? A “megszentelődés” szót sokszor túl könnyen vesszük ajkunkra, de készek vagyunk-e arra, hogy bármekkora árat is megfizessünk a megszentelődésért? Földi érdekeink erős leszűkítését és Isten iránti érdeklődésünk végtelen kiszélesítését is vállalnunk kell érte. A megszentelődés azt jelenti, hogy mindenestől Isten szempontjára összpontosítjuk a figyelmünket; minden testi, lelki és szellemi erőnket foglyul ejtve készen tartjuk Isten céljaira. Engedjük-e, hogy Isten mindazt véghez vigye az életünkben, amire kiválasztott? És ha munkáját elvégezte, odaszánjuk-e magunkat is úgy, ahogyan Jézus tette? “Én őérettük odaszentelem magam” (Jn 17,19). Valójában sokan azért nem tapasztalták még meg a megszentelődést, mert még nem jöttek rá, mit is jelent a megszentelődés Isten álláspontja szerint. A megszentelődés annyira eggyé tesz Jézussal, hogy ugyanaz a lelkület vezérel minket is, mint ami Őt irányította. Felkészültünk-e arra, hogy ez mibe kerül? Ára mindaz, ami bennünk nem Istentől való.

Az ember számtalan olyan életszakasszal találkozik, ami erőn felüli teljesítést követel tőle. Bizonytalankodik, szorong, fél, mert olyan kiszámíthatatlannak tűnik minden, és biztos abban is, hogy az élettapasztalatok sem segítenek. Mégis, mivel meg kell birkóznia a feladattal, elindul az ismeretlen felé… Keresztyénként viszont abban a kiváltságban van részünk, hogy az ismeretlennel szemben nem kell egyedül próbálkoznunk, hanem szabad Jézust segítségül hívnunk, s ígéreteire hagyatkozva, kezére bízhatjuk magunkat és szeretteinket! És így általa bátorítottan, vele indulhatunk, az Úr pedig – ha dicsőségére szolgál és javunkra van, akkor – bizonyára átvisz minden nehézségen, gondoskodik átkelésünkről s boldog célba érkezésünkről. Visszatekintve pedig mindig örömteli hálával emlékezhetünk meg az útról, amelyen hordozott, erősített és védett bennünket. (Sípos Ete Zoltán)

Egyik szív kemény, mint a kövesút, a másik már egy kicsit puhább, de csak a jó földű az, ahol az elvetett mag megterem, s annyi termést hoz, amennyit egyébként a természetben sosem teremne meg. Ahogy a kincs el van rejtve a szántóföldbe, úgy az ember szívébe is el van rejtve a mennyek országa utáni vágy. Amikor valaki az élet értelmét keresi, a boldogulást, amikor mindent megtesz a sikerért, a gazdagságért, céljai eléréséért, aztán sikerül, megkapja, de mégsem boldog, akkor is ez a vágy jelentkezik. Keresi a tökéletest, az el nem múlót, az örökkévalót. Talán nagy árat is fizet érte, mindene rámegy: ideje, pénze, családja, egészsége, de mégis a legnagyobb kincstől még távol van, és az árát sem ismeri, hogy lemondjon önmagáról, saját céljairól, terveiről, akaratáról.

“Ha Sátán kísért benneteket, a kétely vagy hitetlenség egyetlen szavát se ejtsétek ki! Ha sugalmazásait meghallgatjátok, bizalmatlanság és lázadó gondolatok támadnak szívetekben. Ha érzelmeiteket kifejezésre juttatjátok, akkor a kétség minden egyes szava nemcsak magatoknak árt, hanem olyan magvetést eredményez, amely mások szívében is gyökeret ver, és mérges gyümölcsöt terem… Legyen életszabályotok, hogy a csüggedés egyetlen szavát sem ejtitek ki az ajkatokon.” (Jézushoz vezető út, Öröm az Úrban c. fejezetből)