Titkok, amelyre ideje hogy fény derüljön

“Mindnyájunknak kiváltságunk és kötelességünk, hogy használjuk az értelmünket, amennyire csak a véges emberi képességek ezt engedik, de van egy határ, ahol az emberi lehetőségek megszűnnek. Sok dolog létezik, amelyet sohasem tudunk ésszel kikutatni, a legnagyobb földi intelligencia, illetve a mélyre hatoló gondolatok segítségével sem. Isten útjait és munkáit nem lehet meghatározni a filozófia eszközeivel, mert az emberi értelem nem képes felmérni a végtelent. Isten minden bölcsesség, igazság és tudás forrása. Az ember is elérhet magas csúcsokat ebben az életben, azáltal a bölcsesség által, amelyben Isten részesíti, de ezen kívül ott marad még az örökkévalóság, ami a megváltottak tanulmányának tárgya és öröme lesz az örökkévaló korszakokon át.” (Review and Herald, l896. dec. 29.)

Az önmegtagadást fegyelemnek is nevezhetjük: saját kívánságainkra nemet mondani önmegtagadást jelent. A galatákhoz írt levél a Lélek gyümölcsének nevezi, mert önmagunk ellen harcot vívni csak a Lélek segítségével lehetséges. Amelyik gyereknek mindent megengednek, az nagyobb korában sem ismeri a korlátokat. A kereszt felvétele jelenti az önátadást, ahogy Krisztus is hordozta az ő keresztfáját. Mindennap felvenni azt jelenti, hogy folytonosan hordozzuk az Úr nevéért való szenvedést vagy megvetéseket, de azon körülményeket is, melyekbe az Úr helyez bennünket, s melyekben személyesen járnunk kell. A követés odaszentelést, akaratátadást jelent. Oda megyek, ahova ő vezet, azt teszem, amit ő mond, amit ő akar. A követés életformát jelent: úgy járni, ahogy ő járt. A világot senki sem nyerheti meg teljesen. Állítólag Nagy Sándor megnyerte háborúval az akkori ismert világot, és sírt, hogy már nincs tovább mit hódítani, de nem sokáig tartott, mert elveszítette életét. De ha a lélek elvész a kárhozatra, az még nagyobb kár!

Közeleg a gyönyörűséges ünnep, megvan-e már az ünnepi öltözéked? Ha felharsan az arkangyal szózata, készen vagy-e a nagy Király fogadására? Akiknek nincs ünnepi ruhájuk, akiknek nincsenek megbocsátva bűneik, a külső sötétségre vettetnek. Harmadik lehetőség nincs.

Nemcsak azért kell megtérni, hogy üdvösségünk legyen, hogy jó dolgunk legyen, hanem azért is,hogy az evangélium másokhoz is eljusson. A reményt tudjuk másoknak is tovább adni. Ezért szüntelen könyörögjünk, mert Isten csak úgy tud munkálkodni, ha az imaharcosok dolgoznak. Ha vannak imádói, mert ő az imádatok között lakozik. A megtért ember az lelki ember, hisz Isten és Jézus szellemlények, ezért velük közösségben csak azok lehetnek akik a szellemüket megnyitják a szellemvilág felé. Persze az isteni és nem a gonosz szellemvilág felé. De ezt csak a megtérés állapotában, és az utána vett Szentlélek keresztségben lehet megtapasztalni. “Igazságban” szó pedig azt jelenti, hogy amikor megismerik a bibliai igazságot, és az igéket, csak akkor tudnak igazán imádók lenni. Mert az igazság megszabadít, és tiszta lélekkel tudnak közösségben lenni a Szentháromsággal. Az Isten Lélek, (Szellem) és akik imádják őt, azoknak lélekben (szellemben) és igazságban kell imádniuk. (János 4:24)

Gerinctelen árulás és ésszerű kompromisszum között óriási a különbség, mégha olykor a kettő közötti határ egybe is mosódik. Csúnyán hangzik, de valamilyen mértékben mindannyian árulók vagyunk… Elvetettük Istent, távlatos elveinkről lemondtunk, s a pillanatnak akartunk élni. A jólét oltárán feláldoztuk a legdrágábbakat: a szeretetet, s lelkünk békességét… Azt, hogy az árulóknak is lehet újrakezdeni – igaz csak egyszer -, azt Simon-Péter történetéből jól ismerjük. Aki ezt a felfoghatatlan ajándékos lehetőséget, értsd: isteni kegyelmet szívébe zárja, az tudja igazán elmondani, mi is az evangélium…

Ha most megtudtad, hogy Istennek vádja van ellened, és még van néhány hónapod, éved, kérdés, hogy jól használod-e fel a rendelkezésedre álló időt? A sáfár nem mondta, hogy ráérek. Ő tudta, hogy azonnal cselekednie kell, mert különben késő lesz. Te, aki vádlott vagy, tudod-e, hogy rögtön csinálnod kell valamit? Nehogy úgy légy, hogy hallottam, hallottam, de nem veszem komolyan, hátha mégsem lesz végelszámolás. A sáfár tudta, hogy nem ér rá, ő tudta: most vagy soha. Neki azonnal cselekednie kellett, amíg nem késő. Ezért dicsérte őt az Úr. Nem a hamisságáért, hanem az eszességéért. Azért dicsérte, mert ez az ember megértette, hogy milyen komoly veszedelem fenyegeti a sáfárságát. Megértette, hogy mindent elveszíthet. Ez az ember gondolt a leszámolás utáni jövőjére. Vajon gondolsz-e a jövődre, hogy mi lesz akkor, és mi lesz azután?

A világ Istené, nem a miénk. Minden nap kezdetén arra emlékeztet minket, hogy neki megvannak a maga módszerei, ő irányítja a dolgok kimenetelét, és ő törődik életünk minden apró részletével. Az, hogy hogyan kelünk fel reggel, megadja az egész napunk alaphangját, ezért próbáld ki a következőt: holnap reggel az legyen az első, hogy néhány percet egyedül töltesz Istennel. Ne akard, hogy egy egész óra hosszat tartson, kezdd csupán öt perccel! Gondold át a napi terveidet! Ha van naptárad, nézd át Jézussal! Ahogy végigmész rajta, lesz majd néhány dolog, ami miatt aggódsz. Csak add át azokat Neki! Lehet, hogy felfigyelsz egy megbeszélésre vagy egy bizonyos problémára, ami nyugtalanít. Kérj Tőle bölcsességet! Ha nem ad azonnali választ, vedd észre, hogy ez azért van, mert azt akarja, hogy bízz benne. Valami jobbat tartogat a számodra; valami olyat, amiről eddig álmodni sem mertél. Olyan sokan kezdjük a napot aggódva, nyugtalanul, kapkodva, félve vagy rohanva. De nem kell így tennünk. A napunk így is, úgy is elkezdődik, akkor miért ne kezdenénk Jézussal? Van ennél jobb ajánlatod? Mindenképpen lesz egy első gondolatunk, első szavunk; akkor miért ne engednénk, hogy ez Istené legyen, aki elől minden aggodalmunk eltűnik? Ezt meg tudjuk tenni. Tényleg meg tudjuk tenni. Kezdhetjük a napunkat Istennel. Szánj rá egy percet, és gondolkodj el ezen az igén: „Elégíts meg minket reggel a te el nem múló szereteteddel, hogy öröméneket énekelhessünk, és örvendezhessünk életünk minden napján!” (Zsoltárok 90:14 NIV).

Ha elveszítjük a mennyei látást, csak mi magunk vagyunk felelősek érte. Azáltal veszítjük el, hogy szellemileg léket kapunk. Ha Istenbe vetett hitünket nem gyakoroljuk a mindennapi élet dolgaiban, akkor egy-kettőre odavan az Istentől kapott látás. Egyetlen úton lehetünk engedelmesek a mennyei látás iránt: ha minden tőlünk telhetőt megteszünk Isten legfenségesebb céljáért. De ez csak akkor lehetséges, ha a látást szakadatlanul és elszántan emlékezetünkbe idézzük. Próbára vagyunk téve a percnek mind a hatvan másodpercében és minden órának mind a hatvan percében, nemcsak az imádság és az áhítat vagy az összejövetel idején. “Ha késik is, bízzál benne” (Hab 2,3). Mi nem tudunk felemelkedni a látásig, de élhetünk ihletés alatt, amíg be nem teljesedik. Baj, ha olyan tevékenyek vagyunk, hogy egészen elfelejtjük a látást. Eleinte még láttuk, de nem vártuk be, hanem belevetettük magunkat a gyakorlati munkába és mire a látás megvalósult, már nem is láttuk. Isten iránti hűségünk próbája, hogy várunk-e arra a látásra, amelynek a beteljesedése késik. Saját magunk valljuk kárát, ha a gyakorlati munka rabságába esve figyelmen kívül hagyjuk a látás beteljesedését.

A szelíd, irgalmas, istenlátó ember élete nem tűnik el nyomtalanul. Eredményei az isteni igazság eredményei lesznek. Körülötte rend keletkezik és harmónia. A megismert istenarc fénye az ő megtisztult szívén át tovább sugárzik a többi ember felé, azok életét is befolyásolja, őket is előre mozdítja a boldogság felé. Kisebb vagy nagyobb körben kialakul körülötte az Istennel és egymással megbékülő embereknek Isten országát építő közössége. A békességteremtésnek ilyen munkája nyeri el Isten ígéretében a legmagasabb rangot, amit ember valaha elérhet: „Isten fiainak neveztetnek.” Fiainak nevezi őket maga Isten. Fiaiként tartja számon, viseli gondjukat és részesíti a maga javaiban. De Isten fiainak fogják nevezni azok az emberek is, akik tőlük tanulták meg Istent Atyjuknak nevezni. Akarod, vágysz erre a hihetetlen méltóságra? Lépj rá, félelem és gátlás nélkül a Boldogság-himnusz Krisztustól feléd nyújtott szent lépcsőjének első fokaira, s mire végig jártad, boldogan veszed észre, hogy már meg is ajándékozott vele szerető Atyád kegyelme. Atyám, Istenem, jól tudom, nem érdemlem meg azt a méltóságot, hogy a te fiad lehessek. Annyiszor hoztam szégyent szent nevedre, annyiszor tettem keresztbe ott, ahol te munkálkodni akartál. De van egy igaz testvérem, az én megváltó Krisztusom. Ha ő testvérének fogad és magához emel, én is ott lehetek családod körében. Segíts, hogy ne legyek méltatlan gyermeked. Segíts, hogy képes legyek békességet teremteni magam körül. Adj békességet és szeretetet a családomban. Add, hogy háborgó, elkeseredett munkatársaim között az én hitem, jó kedvem, vidámságom tudja elsimítani arcuk és lelkük ráncait, s támadjon jó kedv és békesség az én szavaim nyomán. Add, hogy egyházadban is a békességet szolgálhassam. Add, hogy látszódjék meg rajtam kezed nyoma. Add, hogy boldog lehessek melletted és áradjon át rajtam az a boldogság, amit egyedül a te jelenvalóságod tud megteremteni gyermekeid közösségében. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Halálos, gyógyíthatatlan… Istenünk számára idegen szavak. A „menthetetlent” jelentik, igénk viszont a Megváltót (görögül: szótér = Megmentő) hirdeti. Úgy ismerjük őt, mint aki számára nincs lehetetlen, aki hatalmát üdvösségünkért használja, aki számára nincs tragikusan befejezett helyzet. Ő meg tudja gyógyítani azt, akiről (amiről) lemondtak, és életre tudja kelteni azt, aki (ami) halott – az én életemet is! (Eszlényi Ákos)